Egyetlen boldog, örömmel teli szó: SIKERÜLT. xD Nem hiszem, hogy nagyon így képzeltem el tegnap, amikor gondolkoztam rajta, mi is legyen, de végül összehoztam anélkül, hogy bármit is bánnék benne. Annyira talán nem is lett rossz.
A következő dolog pedig: a segítségeteket szeretném kérni. Nem tudom eldönteni, hogy tegyek-e még az epilógus elé egy fejezetet, ami 18-as karikát kapna újfent, vagy rögtön zárjam le a sztorit az epilógussal. Sokat vívódtam, de úgy döntöttem, rátok hagyom a választást. Kommentben írja le mindenki, mi a kívánsága. :D
Ajánlott zenének talán ezt tudom ajánlani, bár túl sok mindent hallgattam írás közben ahhoz, hogy választani tudjak. :D
Teljes sötétségbe borult már minden, amikor léptek zaja törte meg az elhagyatott móló csendjét. Két, távolról csak árnyékoknak tűnő, kivehetetlen alak sétált végig a betonon a teherhajók hatalmas konténerei között, amik talán évek óta használatlanul hevertek a tengerpart ezen szakaszán. Közel s távol egy lélek sem járt arra, így nem volt ok az aggodalomra, hogy bárki megláthatja őket. Ezt a harcot mindenkitől távol vívták, és meg kellett nyerniük. Túl sok forgott kockán, hogy máshogy alakuljanak a dolgok.
Az egész kikötőben egyetlen épület állt, a hamptoni raktárépület, amelyet már évek óta senki nem közelített meg. Régen a katonaság tulajdonában állt, és víztisztítóként üzemelt, de most már csak búvóhelynek lehetett jó: arra viszont tökéletes alkalmatosság volt. A nyomok csalhatatlanul ide vezettek; és nem csak Stefané, de Damoné is. Ez pedig habár több aggodalomra adott okot, legalább megerősítette a tényt, így a két alak, akik egyre közelebb értek a raktárhoz, nem feleslegesen készültek a tervük véghezvitelére.
- Biztos, hogy készen vannak? - kérdezte halkan az egyikőjük, mire a másik megállt a raktárépület bejáratánál, és nagyot sóhajtva fordult meg.
- Érzem őket. Bízz bennem.
- Nem azért, hogy szkeptikus lennék, csak én semmit nem látok belőlük, és...
- Elena - szakította félbe a lányt a másik, mire az aggodalmasan pislogott vissza rá. - Hidd el, hogy minden rendben lesz. Csak tartsuk magunkat a tervhez, főleg akkor, ha Elijah-nak lesz igaza. Ő és Caroline minden mozdulatunkat figyelik. Nem eshet bajunk, rendben?
Elena nyelt egy nagyot, majd lassan bólintott, és a kezét az ajtóra tette. Egy amolyan "készen vagy?" pillantást küldött a barátnője felé, aki csak szintén bólintott, és mindketten figyelték, ahogy az ajtó hangosan zörögve, nyikorogva eltolódik előttük, és a halványan pislákoló gyertyák fénye megmelengette a tekintetüket. Minden olyan puhának és melegnek tűnt odabenn, akár egy kazánház, ugyanakkor az égett viasz mellé keveredett némi vérszag is, amitől Elenának felfordult a gyomra. Ez rosszabb volt, mint a legijesztőbb horrorfilm, amit valaha látott. De csak azért, mert ez a valóság volt, és itt nem volt lehetőség megállásra. Nagyon észnél kellett lenni.
A teret teljesen ellepte és maga alá temette a némaság, és csak a léptek hangja kevert némi sustorgást a falak között. Kétségkívül hátborzongató helyzet volt, és Elena üldözési mániája mintha lépésről lépésre erősödött volna, minél bentebb értek.
- Látsz valamit? - kérdezte halkan Elena, mire Bonnie lassan megrázta a fejét, de élénken figyelt minden lehetséges neszre vagy árnyra, ami elsuhanhatott mellettük. Tudta, hogy Elena hatalmas veszélynek tette ki magát, elvégre Klausnak nem kell mást tennie, csak megölni, és ezt bármelyik pillanatban megtehette, gondolkoznia sem kellett volna rajta.
Az épületben hatalmas csőrendszerek kígyóztak mindenhol, egészen a plafontól a talajig, és polcrendszer szerűen bontották fel a teret szektorokra. Elena minden "folyosón" bepillantott, amint a távolság engedte, nehogy valami váratlanul érje, de fél percnyi lassú gyaloglás kellett hozzá, amíg az egyik csőrendszer mögött egy magas, férfialak állt a tetőablakokon át beszűrődő holdfényben. Elena érezte, hogy a gyomra görcsbe ugrik a látványtól, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Kezdjen el rohanni a másik felé, vagy csak álljon egy helyben, és addig szuggerálja, amíg az felé nem fordul rendesen, és el nem indul magától? Nem tudott dönteni, így maradt a harmadik opció.
- Damon? - kérdezte halkan, elbicsakló hangon, Bonnie pedig megtorpant, és gyanúsan összevonta a szemöldökét. Látszott Elenán, hogy mindjárt elindul a vámpír felé, így csak gyorsan a barátnője karjára tette a kezét, és erőteljes pillantást vetett rá.
- Elena, ne cselekedj meggondolatlanul...
- Ez Damon, Bonnie! - válaszolta hitetlenül Elena, de ezzel úgy tűnt, nem hatotta meg a másikat.
- Lehet, hogy egy csapda! - vágta rá élesen Bonnie, és Elena egy pillanatig még habozott, hogy mit tegyen, amikor egy hirtelen megfontolásból kirántotta a karját a boszorkány szorításából, és rohanni kezdett Damon felé.
Minél inkább csökkent a távolság, a lányon annál jobban eluralkodott a rossz előérzet, de próbált tudomást sem venni róla. Amint odaért, kétségbeesett sóhajjal ragadta meg Damon ingjét, és fordította maga felé a férfit, de talán még egy halk sikoly is elhagyhatta a lány ajkait, amikor a vámpír arcán lévő hátborzongató mosoly jelentéstartalma elért az agyáig. Ez egyáltalán nem Damon volt. Hanem valami sokkal rosszabb.
- Egyszer az életben hallgathatnál a kis barátnődre - szólalt meg a férfi számító mosollyal, Elena pedig nagyot nyelve, rémült tekintettel hátrált pár lépést.
- Mit műveltél vele? - nyögte ki elhaló hangon, mire "Damon" felnevetett, és egy kaján mosollyal az arcán, megingatta a fejét.
- Csak kicsit belemásztam a testébe. Ne aggódj, észre sem vette - vont vállat a másik, majd olyan hirtelen termett a lány előtt, hogy az még levegőt is elfelejtett venni. Normál esetben talán nem rémült volna meg ennyire Damon közelségétől, de tudván, hogy mi történik, most jobban félt, mint valaha életében. És nem csak a saját életéért. - Te sem fogod.
Ahogy a két erős kéz durván megragadta Elena vállát és a teste a másik irányába rántódott, a lány torkán felszakadt egy sikoly. Azonban a szorítás egyik pillanatról a másikra megszűnt, majd egy másik fajta vette át a helyét, és Elena akaratlanul is rohanni kezdett. Bonnie cibálta magával, Damon pedig a raktárépület szembe falánál hevert, hála Bonnie gyors közbelépésének.
- Úgy fuss ahogy csak tudsz! - kiabálta a boszorkány, Elenának pedig nem kellett kétszer mondani.
Fogalmuk sem volt, hogy merre tartanak, de úgy tűnt, arra nagyobb a fény, ez pedig valahol mélyen, ösztönösen növelte a célirányukat, még ha itt semmiben nem is lehettek biztosak. Talán pár másodpercig futhattak töretlenül, amikor a fogás Elena csuklóján megint megszűnt, és Bonnie kiáltása betöltötte a raktárépület falai közt uralkodó némaságot. Elena egy pillanat alatt megtorpant, és ahogy hátrafordult, a barátnője kétségbeesetten vergődött Damon karjaiban, amitől a lányban egy másodpercre még a vér is megfagyott.
- Nos, adok neked egy választási lehetőséget - szólt mosolyogva Damon, Elena pedig egyre inkább érezte a testében szétáramlani a rettegést. Annyira el akarta kerülni ezt a helyzetet, erre most kénytelen volt ezt látni, és mintha kést forgattak volna a szívében. Bonnie még csak kiszabadulni sem bírt a férfi fogásából, elvégre Damon most nem a maga erejével, hanem Klauséval rendelkezett. És Elijah pont ezt sejtette. - Vagy a boszorkány hal meg, végre, egyszer s mindenkorra, vagy te.
- Ne menj bele! - nyögte ki Bonnie könyörögve, mire Damon még szorosabban tartotta, Elenából pedig majdnem feltört a sírás. Jól tudta, hogy mit kell tennie, de nem volt rá garancia, hogy sikerülni fog. Azonban... Ha ezzel megmenthette többek életét, akkor kész volt meghozni ezt az áldozatot. És bármikor máskor is meghozta volna.
- Ereszd el - suttogta a sírással küszködve a lány, Damon arcán pedig szétterült az ádáz mosoly.
- Ezt már szeretem.
A következő pillanatban Bonnie remegve omlott a földre, Elena pedig reflex-szerűen hátrált pár lépést, és már szinte várta, hogy a férfi megint megragadja és utána nem fog emlékezni semmire, amikor hirtelen teljes sötétség borult a raktárra. Damon közeledő lépteinek visszhangjai lassan elhaltak a hatalmas épületben, és Elena még levegőt venni sem mert a vak sötétben.
- Mi ez? - hallatszott Damon értetlen, a tehetetlenségtől szinte már dühös hangja, mire Elena hirtelen cipőkopogást hallott maga mellől, és összerezzent a hangra, ami megtörte a csendet.
- Ez, bátyám... A játék vége - szólalt meg Elijah komoly hangon, és a következő dolog, ami betöltötte a teret, az Damon elképesztő hangos üvöltése volt. Elena szíve úgy vert, mint egy marokbafogott kismadáré, és a könnyek akaratlanul is kicsordultak a szeméből, ahogy Elijah megfogta a karját, és pár méterrel távolabb húzta.
Most már érezte őket. A jegesség, a levegő hirtelen lehűlése jelezte a jelenlétüket, Klaus fájdalma pedig tapintható volt a levegőben. Elenának egész eddig kétsége sem volt afelől, hogy ez a leghelyesebb megoldás, de a szívszaggató üvöltözés minél tovább tartott, a lány annál inkább érezte, hogy valami nem stimmel. Hiába szólt volna közbe, valószínűleg nem az ő szava döntötte volna el, hogy mikor fejeződjön be az öldöklés; már szinte ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy belekapaszkodjon Elijah-ba, és úgy sírjon, amikor hirtelen csend borult a raktárépületre, majd egy test halk puffanása jelezte, hogy a szellemek elvégezték a munkájukat. A gyertyák lángja lassan újra fellobbant, betöltve a teret a melegséggel és a lágysággal, Elena pedig megtörölte a szemét, és az első pillantása a földön fekvő Damonra, majd a mellette térdelő Bonnie-ra esett.
- Ugye neki nincs baja? - kérdezte halkan Elena, de ahogy egyikőjük sem válaszolt, a pániktól kirázta a hideg teljes testében. Egy pillanat múlva már ő is Damon mellett térdelt, és óvatosan maga felé fordította a vámpír arcát, amin semmilyen életjel nem mutatkozott. - Bonnie, ugye... Ugye rendbejön? - folytatta egyre hisztérikusabb hangon a lány, Bonnie pedig tanácstalan, kétségbeesett arccal nézett fel rá.
- Nem... Nem tudom... A szellemek...
- Azt hiszem gyúrnom kéne... - hallatszódott egy reszelős hang, Elenának pedig egy pillanat alatt elapadtak a könnyei, és ahogy megpillantotta Damon mellkasát emelkedni majd süllyedni, olyan volt az egész egy pillanatra, mint egy álom. Vagy annál is jobb. Egyenesen a mennyország. - Egy nap alatt kétszer meghalni...
- Megkímélték - fejezte be a mondatot megkönnyebbült mosollyal Bonnie, Elena pedig a szája elé kapta a kezét, és már szinte örömében sírt, ahogy Damon lassan kinyitotta a szemét, és mélyen az övéébe fúrta a tekintetét. Ugyanaz az azúr pillantás. Egy élet sem lenne elég, hogy el lehessen felejteni.
Sőt, talán több sem.
Miazhogy már csak +1 rész? :O
Na jó, de az valami jó hosszú rész legyen :D
Mivel még nem írtam neked (de most muszáj volt hisz nem hagyhatom hogy ne legyen több rész) ezért fogadj néhány 'anyai' jótanácsot. Írj még sok-sok hasonló sztorit! :D
Ahogy látom egyre jobban belejössz, a nép pedig vevő rá, szóval csináld!
A másik pedig: nyugodtan írhatsz hosszabb történetet is, megtervezés nélkül hogy elcsépelt és unalmas lenne. Ha ráérzel hogy lehet " megcsavarni" a történetet, és nem húzod vonod a lehetetlenségekbe.. akkor nagyon jó dolgok kitudnak belőle jönni. Én pl olvastam olyan hosszú sztorit aminek az utolsó része a 143. volt.
Tapasztalatból tudom hogy nem könnyű egy ilyen terjedelmű szöveget összehozni. Főleg hogy az ihlet is megmaradjon a végére és ne lőjjünk el mindent, de te nagyon jól csinálod. Így tovább! :)
P.S.: a +18-as részt nagyon jól megoldottad, és ha még a következő rész is hasonló lesz.... hát azt nagyon fogom várni! :D
2011.07.10. 12:23
Rose14
Én is szeretnék még egy részt az epilógus előtt!!De ha tudsz többet isxDNagyon jól írsz!!Imádom olvasni!!
2011.07.10. 11:41
marie
hát ide igen is kell még egy rész !!!!!!!Klassz lett !!!!!!!
2011.07.10. 11:28
Kinga
Én is kérnék még egy plusz részt.:D Amúgy nagyon jól megcsináltad ezt a fejezetet is :D
2011.07.10. 11:20
Zyta
Elképesztő! Kérek még 1 részt :P :D
2011.07.10. 11:07
Csilla
írjál még egy részt szerintem! nagyon jó ez a történet! totál el tudnám képzelni a képernyők előtt is ;)
2011.07.10. 10:42
P
Zseniális! Én is kérek még 1 részt! :D Imádom. :D
2011.07.10. 10:24
Lisie
Mééég egy rész! :D aztán mégy egy és még egy....De most komolyan, minél később fejezed be nekünk annál jobb:D Nagyon ügyes vagy, élmény az írásaidat olvasni!
Pussz!
2011.07.10. 09:40
Delena 4ever
Kedves Matanee a Take me alongból sosem elég! Szóval én is szeretnék plusz részt.
2011.07.10. 07:08
ramii.
plusz réééész*-*
2011.07.09. 23:30
viki
még szép, hogy legyen újabb rész:). igazából én azt gondoltam, hogy a történet minimum olyan 30 fejezetből fog állni.. mondjuk nem tudom, mit írtál volna bele, de biztos így is megírtad volna nagyon jóra :). igy visszagondolva, mintha alig történt volna esemény, mintha csak most kezdtem volna olvasni a történetet,és máris mindjárt vége. nem tervezel esetleg még plusz fejezeteket? mondjuk 10-20-30at? :D:D:D imádom, nem is tudom mi lesz velem nélküle.. már annyira megszoktam, hogy mindig feljövök az oldalra és reménykedem h legyen újabb rész. emlékszem,egy nap feljöttem kétszer is, és akkor több fejezetet is kaptunk :). ja,és bocsi a kisregényért, de eddig nem nagyon irtam ide,most bepótoltam :D.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Akár már így is lehetett volna vége. Nem, amúgy. Csak nagyon jól lezártad, tényleg. Nagyon tetszett! Oh.