Már rég besötétedett, amikor Damon leparkolt egy kis panzió előtt. Alig állt autó a parkolóban, és normál esetben Elena biztos ezer kérdést feltett volna Damon szándékaival kapcsolatban, de most egyikőjük sem volt ilyen hangulatban. Ez rosszabbnak ígérkezett, mint sejtették.
Nem volt elég, hogy Stefan miatt idegeskednie kellett, most Elena még azért is elkezdhetett aggódni, hogy Damon mikor kezd el becsavarodni, és ezt pláne nem kalkulálta bele a terveibe. Az pedig még jobban idegesítette, hogy a férfi egy szót sem szólt mióta eljöttek Julie-tól, és hiába próbált beszélgetést kezdeményezni, minden próbálkozása kudarcba fulladt. Elena jól tudta, hogy a vámpír sem erre számított, és dühítette a lányt, hogy fogalma sincs róla, mit kéne tennie.
- Szerinted Stefan rendben lesz? - kérdezte halkan Elena szinte órák hallgatása után először, de amint kimondta a szavakat, mondhatni rögtön zsibbadás ült a mellkasába, és azt is megbánta, hogy megszületett. Damon arca változatlan maradt, a lány pedig aggodalmasan pislogva figyelte. A szótlansága kezdett nem idegesítő, hanem rémisztő lenni, de Elena csak remélni merte, hogy végre megtörik a jég, és egyúttal sikerült nem vérig sértenie a másikat.
- Ő csak egy csali.
Azzal fogta magát, és kikapcsolva a biztonsági övét, kiszállt a kocsiból, Elena pedig egyedül maradt a gondolataival. Próbálta elemezni ezt a pár szót, a másik hangját, hogy mi csenghetett ki belőle, de rájött, hogy túlságosan is a vámpír ajkaira fókuszált, és ezért nem tudott kihallani semmit. Mindketten aggódtak, mindketten megértésre vágytak, és Elena tudta, hogy ez volt a legutolsó kérdés, amit Damon abban a pillanatban hallani szeretett volna.
Halkan felsóhajtva Elena is kiszállt az autóból, majd figyelte, ahogy Damon kiveszi a bőröndöt a csomagtartóból, és kifejezéstelen arccal indul meg a bejárat felé. A lány némán követte, és amint beléptek a panzióba, fura érzés töltötte el. Az áporodott cigaretta és izzadtságszag mellé vegyült némi savanyúság és kávé illat is, de ez inkább csak még kényelmetlenebbé tette a helyzetet. Minden fal visszataszító zöldre volt festve, és Elena tippelgetni sem mert, hogy utoljára mikor lehetett kitakarítva jó alaposan.
- Mibe' segíthetek?
A hang az előtér másik felén lévő pult felől jött, aminek a másik oldalán trikóban ücsörgött egy beazonosíthatatlan korú, idegesítően rágózó pasas. Elena hirtelen úgy érezte, mintha egy rossz horrorfilmbe csöppent volna, de csak nyelt egy nagyot, és hagyta, hogy a dolgot Damon intézze. Ezúttal nem kockáztatott meg egy másik oda nem illő beszólást.
- Kell két szoba - szólt hűvösen Damon, mire a pasi felhümmögött, és némi papírlapozgatás után megingatta a fejét.
- Bocsesz, csak egy szabad van - nézett fel a bozontos szemöldöke alól a vámpírra, aki csak megforgatta a szemét, és ledobva a bőröndöt a földre, rátenyerelt a pultra, úgy hajolt közelebb a recepcióshoz. Elena újra nyelt egy nagyot, és fogalma sem volt, hogy mire számítson Damontől, de semmiképp nem akart balhét. Most az valahogy nem hiányzott nekik.
- Kétlem, hogy egy ilyen isten háta mögötti, lerobbant helyen teltház lenne - mosolyodott el gúnyosan Damon, mire a pasi vállat vont.
- Ha minőség kell, menj a Hiltonba. Kell a szoba, vagy nem?
Fagyos csend telepedett a helyiségre, és Elena látta, ahogy Damon minden izma megfeszül. Tudta, hogy talán itt lenne az ideje valami alkalmas megjegyzésnek, így csak halkan megköszörülte a torkát, mire a pasi kilesett Damon mellől.
- Jó lesz az az egy szoba - dünnyögte halkan Elena, mire Damon komolyan fordult hátra, és elkapta a lány tekintetét. Elena nem tudta, hogy most mi is járhat a vámpír fejében, de úgy döntött, nem is akarja megtudni inkább.
- Akkor ez lesz a kulcs - tolta Damon felé a szoba kulcsát a pasi, majd egy papírt is. - Ide firkants egy aláírást.
Damon egy ideig még farkasszemet nézett a kulccsal, majd felhorkanva kapta fel, és a bőrönddel a kezében végigsüvített az előtéren, úgy tűnt el az egyik folyosón. Elena sóhajtva nézett utána, majd a pulthoz sétált, és aláírta a papírt.
- Csak egy éjszakát maradunk - motyogta a lány, kihúzva a zsebéből néhány dollárt, és amint a pultra tette, a pasi szeme felcsillant. - Elnézést a barátom viselkedéséért.
- El van nézve - vette el a pénzt a férfi, Elena pedig fáradtan elmosolyodott, és követte Damont a folyosóra.
Csak egyetlen szoba ajtaja volt nyitva, és ahogy Elena lassan elfordítva a kilincset belépett, Damon a minibár előtt guggolt, és úgy tűnt, nagyon keres valamit. Valami erőset. És habár Elena nem vallotta volna be, de neki is kedve lett volna lehajtani egy-két pohárral a nap eseményei után.
- Kifizettem a szobát - szólalt meg halkan Elena, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, és óvatosan sétált bentebb, végül leült az ágy szélére.
- Senki nem kért rá - válaszolt Damon jegesen. A lány érezte, hogy kezd felmenni benne a pumpa a másik viselkedésétől, de azzal is tisztában volt, hogy türelmesnek kell lennie, ha célba akarnak érni. És érdemes volt a célt szem előtt tartani, még ha olyan rettentő messzinek is tűnt jelen pillanatban.
- Tudom, hogy ideges vagy, de ne rajtam töltsd ki - felelt Elena, és hiába próbálta leplezni a sértettséget a hangjában, az olyan élesen csengett, hogy Damon csak gúnyosan felhorkant tőle.
- Nem ideges vagyok, csak fogalmam sincs mikor kezdenek feltűnni rajtam a hibrid-szindróma első jelei - grimaszolt Damon, míg kivett egy üveg whiskyt, és felbontva rögtön beleivott az üvegbe. Elena egyre növekvő aggodalommal mérte végig a férfit, aki egyszerre tűnt zavartnak és kétségbeesettnek a düh álarca mögött. Túl sok volt benne a felgyülemlett, ki nem adott emberi érzelem, és Elena tisztában volt vele, hogy ennek mi lehet a következménye. Damonnél határozottan semmi jó.
- Mit érzel még? - kérdezte hirtelen a lány, mire Damon hitetlenül vonta fel a szemöldökét, és látszott rajta, hogy még azt is elfelejtette, ami miatt aggódnia kellett volna.
- Most már pszichológus is vagy?
- Segíteni akarok - kelt fel Elena, mire Damon felhorkanva megrázta a fejét, és lerakta az üveget a minibár tetejére.
- Nem. Te jó szamaritánust akarsz játszani, hogy jobban érezd magad. Ennek semmi köze hozzám - közölte Damon, és ahogy Elena közeledett, a vonásai annál keményebbek lettek.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. - A lány szemében szinte már csillogott a könyörgés, de tudta, hogy a férfi nem most kezd el hinni neki, ha eddig nem tudott. - Damon, én tö...
- Ki ne mondd! - emelte fel a kezét a vámpír, ezzel egyben elhallgattatva és megálíltva a lányt, aki csak tanácstalanul nézett rá, de nem közeledett tovább. - Inkább menj és fürödj meg. Én pedig addig csinálok magamnak valami ágyat - motyogta Damon, és megfordulva az ablakhoz sétált, majd kibámult rajta.
Elena teljesen haszontalannak érezte magát. Úgy döntött az lesz a leghelyesebb, ha engedelmeskedik Damonnek, de azt is tudta, hogy ez nem fog sokáig működni. Nem akarta, hogy a férfi egy koloncként kezelje. Ő akart elindulni megmenteni Stefant, nem pedig Damon, és ez a két szerep nem cserélődhet meg. Elvégre, Elena sosem az irányított volt, sokkal inkább az irányító. Ezerszer inkább.
Némán sétált vissza a bőröndjéhez, majd ahogy kivett egy nyúzottabb pólót meg egy nadrágot, még utoljára visszanézett az ablakban ácsorgó Damonra, és sóhajtva bevonult a fürdőszobába. A sortot és a kockás inget levéve a kiszolgáltatottság érzete csak nőtt benne, és ahogy beállt a zuhany alá, a forró vízsugarak pedig végigjárták a testét, hiába töltötte meg a gőz a helyiséget, Elena rettentően fázni kezdett. Most már nem kellett erőlködnie, hogy Stefanra gondoljon. Damon nyújtotta neki a biztonságot, de jelenleg semmi mást. A lány átölelte magát a karjaival, és fogalma sem volt, hogy mióta állhatott a víz alatt. Csak azt tudta, hogy a zuhanyból érkező nedvesség nem volt összehasonlítható azzal, ami az arcát áztatta. Az sós volt és sokkal forróbb, mint bármi más. Könnyek voltak, és Elena pontosan tudta, honnan fakadtak.
Egy darabig még, próbálva lenyugtatni magát, ácsorgott a teljesen gőzzel átjárt fürdőben, majd lassan vette fel a ruháit, és még lassabban sétált ki a szobába. Damon addigra már a földön leterített pléden feküdt, és külső szemlélőnek teljesen úgy tűnt, mintha mélyen aludt volna. Elena tétován lekapcsolta a villanyt, így teljes sötétség borult a szobára, majd az ágyhoz botorkálva bebújt a takaró alá, és nagyot sóhajtva kezdett a plafon bámulásába.
Ez már több volt, mint kényelmetlen vagy zavaró. Ez már kezdett a katasztrofálishoz hasonlítani, és a tanácstalanság olyan szinten lett úrrá rajta, ahogy még talán soha. Egyszerre remegett, úgy fázott, és egyszerre ömlött a hátán a víz a melegségtől, ami a takaró alatt uralkodott. Bár félt bevallani, de ennek a jelenségnek a kiváltója javarészt az a személy volt, aki pár méterre tőle, a földön feküdt, és az egyenletes légzése volt az egyetlen zaj, ami megtörte a szoba csendjét. Elena próbálta elhitetni magával, hogy még pár perc és teljesen megnyugszik, aztán akár el is aludhat, de kezdte magát inkább szánalmasnak érezni. Szánalmasnak, amiért ennyire függött Damontől, amiért ennyire vágyott a másik támogatására.
Olyan lassan ült fel az ágyban, hogy biztos legyen ideje meggondolni magát, de miután ez nem következett be, beharapva az alsó ajkát, letolta magáról a takarót, és óvatosan kimászott a párnák közül. A padló jegességgel járta át a talpát, és el sem merte képzelni, hogy milyen lehet a földön aludni. A puszta gondolattól kirázta a hideg, és minél jobban közelített Damon felé, annál inkább görcsbe rándult a gyomra. Nagyjából tudta csak betájolni, hogy merre feküdhet a vámpír, és ahogy már a takaróra lépett, remegő térdekkel leguggolt, és óvatosan kitapogatva Damon vállát, elkezdte lehúzni a másikról a takarót. Minél lentebb húzta, annál jobban tudatosult az agyában, hogy a vámpír félmeztelenül fekszik a földön (vagy akár meztelenül, de azt inkább nem akarta feltételezni), és a szívverése úgy felgyorsult egy pillanat alatt, hogy félő volt, ott helyben szívinfarktust kap.
- Mit csinálsz? - szólalt meg reszelős, halk hangon Damon, mire Elena reszkető kezekkel kereste meg Damon kezét, és húzni kezdte. A lány látta lelki szemei előtt a férfi értetlen arcát, de attól még a másik engedelmeskedett, és további közbeszólás nélkül követte a lányt, amint az talpra állította.
Elenának a következő öt perc valahogy kimaradt az emlékezetéből, de amikor legközelebb észhez tért, már nem remegett, nem fázott és nem volt abnormálisan melege. Valami maga mellől kellemesen fűtötte, és ahogy rájött, hogy Damon karjai ölelik körül, és az egyenletes szívdobogás a vámpírhoz tartozik, halkan felsóhajtott. Most már tudott aludni. Nyugodtabban, mint remélni merte.

ÍRJ VÉLEMÉNYT >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés