Hát, ehhez a fejezethez nem sokat tudok hozzáfűzni. Úgy érzem, magáért beszél. :D Talán ez az egyik legeseménydúsabb rész az elmúlt időben, és nem tudom, hogy mennyire sikerült érzelemdússá tennem, de nagyon igyekeztem, higyjétek el. :D Remélem nem kapok túl sok negatív kritikát érte, habár már a cselekmény is okot adhat egy-két embernek. :D
Mint már elmondtam, Stefant nem akartam ennyire zsigerből negatívnak beállítani, szóval most okot adtam rá neki hozzá, hogy ilyen legyen. Remélem a Stefant kedvelők is megnyugodtak egy picit. :D
Már nem mondom, hogy hány fejezetet tervezek, mert őszintén szólva fogalmam sincs. A következőben lehet számítani egy kis ugrásra, és ha így összejön amit akarok, akkor kb. 2-3 marad hátra az epilógussal együtt. :D Lehet izgulni, most jönnek majd a jó részek. :D
Íme egy kis aláfestő zene, mindenkinek kötelező hallgatni közben! :D
Damon még sosem érezte, hogy ennyire el lett volna borulva az agya. Volt már dühös életében, nem is egyszer, olykor jogosan, és olykor kevésbé, de ez most mindenen túltett. Bár Bonnie azt mondta, hogy menjen és beszéljen Elenával, ő merőben mást tervezett. Ha pedig út közben ez is összejön, legalább a boszorkány kérését is teljesíti. Két legyet egy csapásra.
Damon képes volt vért adni Elenának, képes volt rátámadni Jeremy-re és kis híján megölni, a kezdetekben pedig több személyt is veszéllyel fenyegetni a lány életében, de azt sosem tudta volna megtenni, amit Stefan, holott számtalan alkalma lett volna rá. Lett volna lehetősége, hogy elfeledtesse a lánnyal minden Stefan iránt táplált érzelmét, de mégsem tette. Hogy miért? Mert őszintén szerette Elenát. És habár valahol mélyen tudta, hogy az öccse sem volt mindig ilyen, helyre kellett pofozni egy kicsit az agyát. Vagy épp nagyon. Attól függ, mennyire rossz a helyzet.
Damon épp odaért Elenáék szobájának ajtajához, amikor maga mögül torokköszörülést hallott, és meg sem kellett fordulnia hogy tudja, ki az illető személy. Egy ideig csönd ült a folyosón, mintha a levegő is megfagyott volna, végül, ahogy Damon lassan megfordult, a két testvér tekintete találkozott, és mintegy vihar előtti csend gyanánt, elkezdődött a farkasszemet nézés.
- Nem tudom mit tett veled Klaus, de most örülnöd kell, hogy nem öllek meg rögtön - szólalt meg Damon utálattal teli hangon, Stefan pedig halványan elmosolyodott.
- Miért is? Van rá esély, hogy megölj?
- Mindenre van esély, Stefan. De hiszek benne, hogy észhez térsz, mielőtt megtenném.
Stefan gúnyosan felnevetett, Damon pedig ellenállt a kísértésnek, hogy hagyja kiülni az arcára az undort, amit a másik megnyilvánulása keltett benne. Túlságosan olyan volt, mint Klaus, szinte már ijesztően, de legfőképp, elképesztően irritálóan.
- Már nem az vagyok, aki voltam. Már nem tudnál megölni.
- Nem lettél más, csak embervéren élsz - vont vállat Damon, és látta Stefan szemében átfutni a nosztalgiát. Damon tudta, hogy még nincs minden elveszve, és ez volt rá a bizonyíték. - Szépen leszoksz róla, és újra minden a régi lesz. Nem kell ezt csinálnod Elenával ahhoz, hogy szeressen.
- Fogalmad sincs, hogy kivel beszélsz, ugye?
- Ó, dehogynincs - mosolyodott el Damon, és lassan tett egy lépést a másik felé. - Az öcsémmel, aki megigézte azt a személyt, akit jobban szeretett a saját életénél. Hidd el, jobban ismerlek, mint te saját magad.
- Annyira hiszékeny vagy, bátyám - lépett Damon felé Stefan, de ő nem állt meg egynél. A távolság vészesen csökkent kettőjük között, és egyre inkább érződött, hogy egy kevés is elég a húr elszakadásához. Stefan tekintetében volt valami megmagyarázhatatlan csillogás, ami eddig még biztos, hogy nem volt ott, és Damon nem tudta hová tenni. Sőt, konkrétan az egész szituációt nem tudta hová tenni. Mintha nem is az a személy állt volna előtte, akivel felnőtt, akivel mindig is összeköti majd a sorsa. És hirtelen, mintha az agyába villant volna a felismerés.
- Klausért csinálod az egészet, nem igaz? - kérdezte halkan, mire Stefan mosolya kiszélesedett, Damont pedig elkapta a rosszullét. Nem csak Elena volt megigézve, úgy tűnik. És az ijesztő felismerés, hogy ebből kifolyólag Stefan tényleg nem önmaga, teljesen levitte Damont alfába - Stefan...
A férfi nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis Stefan lassan a háta mögé nyúlt, és a hátsó zsebéből kihúzott valamit. Damon csak akkor látta mi az, amikor felé repült, de időben kitért előle. Egy karó.
- Stefan, ne csináld ezt! - szólalt meg szinte könyörgő hangon Damon, és már egyáltalán nem tudta, hogy mit kéne tennie. Nem ölheti meg a saját öccsét, még ha az egyértelműen Damon megölésére is készült. Viszont saját magát sem hagyhatta megöletni, ugyanis akkor senki nem fogja tudni, hogy Stefan miért olyan, amilyen. Zsákutca volt.
- Mit ne csináljak, Damon? Fogalmad sincs, hogy miért csinálom, nem igaz? - nevetett fel Stefan cinikusan, és kirántotta a karót a falból. - Klaus nem csak egy megalomániás senki, aki világuralomra akar törni. Nekünk akarja a legjobbat! Nem hagyja, hogy titokban kelljen élnünk! Miért nem támogatod az új szellemiséget? - kérdezte Stefan hitetlenül, Damon pedig hátrált pár lépést, és próbált valami fegyvert találni, amivel védheti magát, de semmi nem volt közel és távol. Védtelen volt a saját öccse ellen, ami máskor talán nevetséges lett volna, de most elég komoly fenyegetésnek tűnt.
- Te vagy a hiszékeny, Stefan - horkant fel Damon komoran. - Tényleg azt hiszed, hogy Klaus nem fog kicsinálni amint meglesz az a híres nagy hatalma? Tényleg azt hiszed, hogy foglalkozik veled? Nem, Stefan, egyáltalán nem! - A vámpír kezdett kijönni a béketűrésből, és egyre hangosabban beszélt. - Nekünk mind meg kellett volna halnunk, nem pedig vámpírrá változni! A mi életünk 1864-ben véget ért! Ez a világ nem a miénk, Stefan!
A fiatalabb Salvatore arca leolvashatatlan volt, abszolút megfejthetetlen és érzelmektől mentes, de a tekintetében düh szikrázott. Damon tudta, hogy ez nem volt hatásos. Sőt, ha lehet, csak olajat öntött a tűzre. Stefan szemei alatt egyre jobban kirajzolódtak az erek, az ujjai szorosabban fonódtak a karó köré, majd hirtelen teljesen elsötétült az arca, úgy ugrott Damon elé.
- Tévedsz - szólt eltorzult hangon, és Damon amit legközelebb érzett már csak a szúró fájdalom volt a mellkasában, a szívénél. A karó nem tévesztett célt. Stefan arca egyre távolabbinak tűnt, de a hangja még jól hallatszott, és beitta magát Damon agyába mindörökre. - Nem 1864-ben ért véget az életed, hanem most.
A fiú még egyet lökött a karón, Damon pedig tehetetlenül felnyögött, és bábu szerűen a földre omlott, ahogy Stefan eleresztette. Elena szobájának ajtaja pont ebben a pillanatban nyílt, és ahogy meglátta a karóval a szívében fekvő Damont a földön, minden vér kifutott az arcából. Úgy érezte, a lábai felmondják a szolgálatot, és Damon bőre minél szürkébb lett, Elena annál inkább remegett. Csak egy dolog járt a fejében: ez nem lehet.
- Damon - suttogta, és a következő pillanatban már a férfi mellett térdelt, ölébe húzva a másik fejét, aki bár már megszólalni nem tudott, de még látta Elena könnyektől áztatott arcát. És ez volt az utolsó kép, amit látott. A szemei lassan lecsukódtak, és minden életjel megszűnt. Halott volt. - Nem... Ez nem történhet meg, ez nem lehet... Damon... Damon, nyisd ki a szemed!
Elena sosem érezte még magát ennyire kétségbeesetten és rettegve. Damon nem lélegzett, Damon nem nézett rá többé, és ezt nem tudta elfogadni. Ezt lehetetlen volt elfogadni. A félelem az ereiben teljesen elvegyült a vérével, eljutott a teste minden szegletére, a könnyek pedig megállíthatatlanul folytak az arcán. Azt sem vette észre, hogy idő közben Bonnie is megjelent a folyosón, Stefan pedig egyik percről a másikra eltűnt szem elől, mint a kámfor.
- Ne, könyörgöm, ne - suttogta Elena a zokogástól elhaló hangon, és kétségbeesetten nézett fel, bármilyen segítséget keresve. Bonnie arca a hitetlen döbbenetről árulkodott, és próbált erős maradni, de az, hogy a barátnője egy pillanat alatt az összeomlás szélére sodródott, nem segített különösebben. - Csinálj valamit, Bonnie, könyörgöm! Hozd őt vissza! Nem hagyhatod, hogy ez történjen...
Elena zokogása betöltötte az egész folyosót, és ahogy reszketve ringatta Damon élettelen testét, azt kívánta, bárcsak semmisülne meg ott, ahol van. Hiába tudta, hogy nem helyes, amit érez, most nem érdekelte Stefan. El sem jutott igazából a tudatáig, hogy mindez a fiú műve, de most nem számított. Most már semmi nem számított.
- Mi történt? - hallatszott Agnes döbbent hangja, és ahogy ő meg Bonnie összenéztek, kettőjük közül Agnesnek volt több lélekjelenléte. Bonnie most még a saját nevét sem tudta volna megmondani, nem hogy valami varázsigét keressen, - Mikor halt meg? - kérdezte halkan, Bonnie pedig próbált valami értelmes választ találni.
- Úgy három perce...
- Lehet, hogy tudok valamit, ami megmentheti, de igyekezni kell - szólt komolyan, Elena pedig erre a pár szóra felkapta a fejét, és bár a könnyeitől semmit nem látott az ég világon, próbálta figyelni Agnes arcát, ahogy letérdelt a vámpír mellé.
- Ettől ugye élni fog? - suttogta Elena elcsukló hangon, Agnes pedig némán nézett fel rá.
- Sosem csináltam még ezt a varázsigét, de reméljük, hogy sikerülni fog - szólt halkan, majd lassan megfogta a karót Damon szívében, és egy határozott mozdulattal kirántotta. Elena teste összerándult a recsegő hangra, ami a mozdulattal járt, és még szorosabban húzta magához a vámpír fejét, úgy simogatva a másik arcát, mintha ezzel visszahozhatná.
Agnes nagyot nyelt, végül lehunyta a szemét, és a kezét Damon szíve fölé téve, valami idegen nyelven varázsigét kezdett el mondani. Fél percig csak érthetetlenül mormogta a szavakat, végül hirtelen az elektromosság kiment, Bonnie pedig levegőért kapott, és jobb kapaszkodó híján, Elena válláért nyúlt, akinek fogalma sem volt, hogy mi történik.
- Ez a varázsige meg fog ölni, Agnes! - kiabált Bonnie, de Agnes egyre hangosabban mondta a varázsigét, mígnem az elektromosság alig egy perc múlva visszajött, Bonnie pedig úgy kapkodta a levegőt, mintha maratont futott volna. A hirtelen jött néma csend szinte fájt Elenának, és ahogy először végignézett Damonön, semmi változást nem észlelt. Bonnie hitetlenül nézett a maga mellett térdelő boszorkányra, aki kába arccal figyelte az Elena ölében fekvő férfit, végül halványan elmosolyodott.
- Működött - szólalt meg alig hallhatóan, végül hirtelen eldőlt a földön, Elena pedig levegőt is elfelejtett venni, olyan gyorsan történt minden. Bonnie gyorsan odatérdelt az eszméletlen lány mellé, és ahogy az ujját Agnes csuklójára tette, lemondó sóhaj szakadt fel belőle.
- Halott - suttogta halkan Bonnie, Elenát pedig újra megrázta a sírás, és úgy érezte, az lenne a legjobb, ha ő is rögtön meghalna ott a helyszínen. - Ezt nem hiszem el...
- Damon nemsokára újra magához tér - hallatszódott hirtelen Elijah hangja, mire mindketten az irányába kapták a fejüket. Az Első komoly arccal lépkedett közelebb, zsebre dugott kézzel, és az Elena ölében fekvő vámpír felé biccentett. Elena követte a férfi tekintetének az útját, és döbbenten figyelte, ahogy a szürkeség kiveszik a vámpír bőréből, a seb a mellkasán pedig begyógyul. A megkönnyebbülés, az értetlenség, és még ezer másik érzelem tombolt a bensőjében, és rengeteg kérdése lett volna, de nem bírt megszólalni. Ez túl sok volt 10 percre. Határozottan sok.
- De ez hogy lehet? - kérdezte halkan Bonnie, Elijah pedig leguggolt a földön heverő karóért, majd sóhajtva a zsebébe süllyesztette azt.
- A természet egyensúlyának helyre kell állnia. Ha egy élet visszatér, egy életnek el kell vésznie - szólt könnyedén, Bonnie pedig döbbenten fordult újra Agnes felé.
- És ő ezt tudta, igaz?
- Felteszem, hogy igen. A kérdés már csak az - kezdte Elijah -, hogy ezután mégis hogy végzünk Klaus-szal.
Ja és a zene nagyon ment a fejhezethet. : D Jókat vélasztasz, mindig!
2011.08.09. 11:47
nicolee
Wáó! Tényleg nagyon eseménydús fejezet volt. Pfú. Nagyon jól leírtad az érzéseket.
2011.07.07. 21:32
Mona
Vannak olyan részek, amik bárhol előkerülhetnek, nem sajátíthatod ki őket.
2011.07.07. 21:31
Mona
Nagyon jó lett ez a fejezet, nekem eddig ez tetszett a legjobban, nagyon eseménydús volt.:)
prophecy én olvastam már ezt az írásodat és abszolút nem jutott eszembe, hogy hasonlítana rá. Ne legyél paranoiás.Matanee írása ráadásul teljesen más körülmények között született. Most ha én is viszont látok valakinél pár hasonló sort, vagy történést, akkor ugorjak neki? Nagyon nem korrekt valakit így megvádolni...
Csak olvasom elképedve a részeket, nagyon jó vagy, bár szerintem Stefan nem egy hülye állat, mert nekem szimpatikus. Én is könnyeztem Damonnál, de gondoltam, hogy nem hagyod meghalni. Nagyon jó a törénet, IMádom!!!
2011.07.06. 20:23
matanee
Sajnálom, hogy ki kell ábrándítsalak, de soha nem olvastam a történeteidet. Éppen ezért a Diaries Online chatjében lopással vádolni enyhén pofátlanság, és ha nem tetszik, hogy egy-két elemében hasonló a történetünk, akkor nem tudok mit csinálni. Nem fogok odáig süllyedni, hogy bárkitől is lopjak: inspirálhat valaki, de ötletet egy az egyben nem veszek át senkitől. Az életet életért ötletet a Merlinből merítettem, ha nem hiszed el, nézd meg az első évad utolsó részét és rájössz.
2011.07.06 19:52
prophecy
„
Igen, tényleg szép. Csak kár, hogy kísértetiesen emlékeztet egy általam sokkal korábban írt fanficre.
tuudtaaam, hogy Damon fog meghalniii xDD de azt is tudtam, hogy visszahozod, mert azt mondtad, bízzak benned ;)) így nem is izgultam azon, hogy halva marad ;D imádlak ezért :D <333
ez is nagyon jó feji volt, akárcsak az eddigiek ;)
2011.07.06. 14:12
Jucko
Ezt el sem hiszem!!! Annyira beparáztam, hogy Damon meghal, csak mondogattam, ez nem lehet, ez nem lehet. Aztán szerencsére mégsem halt meg, aminek nagyon örültem. Nagyon jól kevered a szálakat és hihetetlen izgazlmakat találsz ki!!!! Kíváncsian várom a folytatást, főleg, hogy újabb bonyodalmak elé nézhetünk Agnes halála miatt!!!! Csak íígy tovább! :D
2011.07.06. 13:40
Grace18
Én .amikor Damon meghalt sírtam!!Akkor bevallom egy másodpercig átkoztalak..de amikor volt egy kis remény hogy újra élni fog akkor nem jutottak eszembe rossz szavak!!Nagyon ügyes vagy és az írási technikád nagyon feljlett!!Szerintem írnod kéne egy könyvet és ki kellene adatnod!!!Én biztosan megvenném és szerintem nem én vagyok az egyetlen!!!
Már izgatottan vártam a folytatást! Míg te nyaralsz, pihensz mi persze,elvárjuk tőled,hogy írj-írj -és írj nekünk, izgalmas , lenyűgöző , fantasztikus, érzelmekkel teli fejezeteket. Ehhez csak gratulálni tudok. ! Folyamatosan lesem az oldalt, mert teljesen függővé tettél. Amikor Damont "megölted " még a lélegzetem is elakadt , és szerintem nem csak én vagyok így vele. Nagyon örülök, hogy visszahoztad. Remélem egyszer az írásaid megjelennek könyv formában is. Még 1x gratulálok neked. Az aláfestő zene is nagyon jó, nagyon tetszik.
2011.07.06. 13:15
brigitt244
Hát nem tudom mit írjak még most is a hatása alatt vagyok. Tényleg majdnem sírtam rajta. Grt az új fejezethez. Várom a kövit.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Ja és a zene nagyon ment a fejhezethet. : D Jókat vélasztasz, mindig!