Nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljutunk a végére, de egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök, hogy ellképesztő sikeres lett a fanfic, és hogy mindenki végigizgulta - velem egyetemben. :D Remélem, hogy sikerült visszaadnom a karaktereket, és bár Stefan kicsit rosszul járt, de a következőben majd neki is igyekszem kedvezni valahogy. :D
Köszönöm mindenkinek a sok szép kommentet, köszönöm minden olvasómnak a figyelmét, és ne menjetek sehová az oldalról, mert az Only Human a héten indítja az első fejezetét! Legyetek résen! ;)
- Caroline, te jössz.
A lány izgatott mosollyal kortyolt egy újabbat a bögre vérből, ami mellette gőzölgött, majd kaján mosollyal összedörzsölte a tenyerét, és úgy kacsintott Elenára. A határozottsága és az önbizalom szinte tapintható volt a levegőben, ettől pedig egyik lány arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt. Jellegzetes este volt ez, mindannyiuk számára - na és persze nosztalgikus, ó, de még mennyire!
- Mennyiben fogadunk, hogy Bonnie-t pörgetem? - kérdezte sejtelmesen, míg egyik tenyeréből a másikba dobálta az üres üdítős üveget, Elena pedig nevetve törökülésbe helyezkedett, és figyelte Bonnie megfejthetetlen vigyorát.
- Érdekes, hogy mindig engem akarsz pörgetni, és sosem sikerül! - nevetett fel Bonnie, és lemondóan megrázta a fejét. Caroline mindig Caroline maradt, történhetett bármi. - Mit akarsz te kiszedni belőlem?
- Ha Jeremyvel kapcsolatos, akkor nem akarok itt lenni, mikor válaszol! - emelte fel gyorsan a kezeit Elena védekezőn, Caroline pedig kiszélesedő vigyorral tette le az üveget a hármójuk által bezárt háromszög közepére, és egy harci kiáltással erőteljesen megpörgette.
- Az igazság pillanata! - szólalt meg magasba nyújtott karral, Elena pedig csillogó szemekkel, kíváncsian figyelte, hogy a most még elképesztő sebességgel forgó üveg melyiküknél fog megállni. A flakon csak pörgött és pörgött, végül egyre lassult, és talán egy perce is ülhettek, várakozásban, amikor a kupak felőli oldal lassan, de biztosan Bonnie irányában állt meg. Caroline épp örömujjongásban tört ki, mikor az üveg hirtelen megfordult, és Elenára szegeződött, a levegő pedig megfagyott a szobában.
- Bonnie! - kiáltott fel Elena nevetve, mire Bonnie ártatlan arccal nézett rá, mintha fogalma sem lenne semmiről. Nem is ő lett volna.
- Ez csalás! - fakadt ki Caroline, a boszorkány viszont csak cinkosul elmosolyodott, és vállat vont.
- Csak nem tudod elfogadni, hogy vesztettél - válaszolta gőgösen, mire Caroline szinte visítva pattant fel, ahogy Bonnie is, és míg a boszorkány elrohant előle az emeletre, addig a vámpír nem használta a képességét, hogy utolérje, csak nevetve futott utána. Elena el sem merte képzelni, hogy mi lesz, ha Caroline rátalál a másikra, de az biztos, hogy most nem lett volna Bonnie helyében.
Vigyorogva sóhajtott egyet, amikor mindkét barátnője eltűnt a lépcsőfordulóban, majd fentről tompán nevetést és ajtócsapkodást lehetett csak hallani, végül átsétált a nappalin, és a konyhába indult.
Rég volt már alkalma teljesen kikapcsolódni. Azután, hogy Damon azon a bizonyos reggelen eltűnt mellőle az ágyból, és nem hagyott mást a lánynak, csak egy tálca reggelit az éjjeliszekrényen, most volt először olyan este, amikor Bonnie, Caroline, és ő is olyan hangulatban voltak, hogy csajos bulit tartsanak. Bár Elena nem beszélt sokat Damonről, de minden percben csak rajta gondolkozott, és szinte számolta az eltelő napokat. A türelme valójában eléggé meglepte, hiszen csak néha került mélypontra, amikor teljesen egyedül érezte magát, de olyankor általában valaki mindig megjelent, és el tudta terelni a figyelmét. Nem mondhatni, hogy nem volt benne elfojtott feszültség, mivel abból mindig akadt, de csak ritkán volt elviselhetetlen.
A konyhába érve Elena lassan telepakolta a mosogatógépet a szennyes edényekkel - akadt belőlük bőven. Caroline megpróbált gyrost csinálni, de mind rájöttek, hogy belőle sosem lesz konyhatündér, Bonnie pedig bevállalta a salátát, de annyira lekötötte őket a varázserejének hülyéskedésre való használata, hogy nem lett belőle ehető dolog a végén. Viszont, az önmagától működő felmosó legalább okozott pár jó percet, és még a konyha is tiszta lett.
Elena akaratlanul is elmosolyodott, ahogy újrapörgette a fejében az estét, és épp az egyik kést akarta visszatenni a helyére, amikor hirtelen egy alakot látott elsuhanni a konyha másik oldalán. Olyan gyors volt, hogy azt sem tudta kivenni, férfi-e vagy nő, de egyetlen dolgot rögtön megállapított: vámpír volt. Azt hitte soha nem fogja ez a jeges érzés uralmába keríteni, de most mégis ott táncolt a gerincén a fagyosság, ahogy az ujjai egyre erősebben fonódtak a kés köré. Odafenn megszűntek a hangok, majd hirtelen ajtócsapódás hallatszott, és az áram az egyik pillanatról a másikra elment. Sötétség borította be a házat, Elenában pedig egyre inkább, nőttön nőtt a félelem.
- Bonnie? - kiáltotta el magát kétségbeesetten, majd nagyot nyelve elindult a nappali felé, minden lépést lassan megtéve, kezében elfehéredett ujjakkal szorítva a kést. Jól tudta, hogy ha valóban vámpírról van szó, akkor egy egyszerű késsel nem sokra megy, de jobb volt, mint a semmi. - Caroline? - folytatta bizonytalanul, de semmi válasz nem jött, és a lány kezdett nagyon rosszat sejteni.
Érezte, hogy elsuhan mellette valaki, de próbált úgy tenni, mintha észre sem vette volna; jelen pillanatban ez tűnt a legszimpatikusabb választási lehetőségnek. Igyekezett tudomást sem venni róla, hogy a szíve dübörgésétől még a saját gondolatait sem hallja rendesen, és meg mert volna esküdni, hogy pár lépés és eléri a nappalit, amikor hirtelen valaki megragadta a karját, és hátrarántotta. Elena automatikusan meglendítette a kést, de ugyanaz a kéz megállította a mozdulatban, míg egy másik a szájára tapadt, így nem csak, hogy nem látott és alig hallott valamit, de még sikítani sem tudott. Ki volt szolgáltatva, és úgy döntött, az lesz a legbölcsebb, ha nyugton marad, és úgy próbál kitalálni valamit, méghozzá gyorsan.
A "támadója" szorítása lassan enyhült, Elena pedig hevesen kapkodta a levegőt, és összeszorított szemmel várta, hogy történjen valami. A fogva tartója keze lassan lecsúszott a szájáról, egyenesen az állára, és kicsit megemelte azt, mintha az arcát próbálná tanulmányozni. Elena némán állta a sarat, és ahogy érezte a forró lélegzetet a bőrén, túl ismerős volt az érzés, ami eluralkodott rajta. Mire beazonosíthatta volna, addigra a forró ajkak már az övéire illeszkedtek, szinte tökéletesen, a kéz pedig, ami a csuklóját fogta, most elindult felfelé a karján, ezzel libabőrössé téve a lányt.
Elena csak egyetlen személyt ismert, aki így tudott csókolni, és akinek ilyen forróak voltak az ajkai, akárhányszor csak érezte őket, és ahogy ez a felismerés eljutott az agyáig, a félelem megszűnt, a kés kicsúszott a kezéből, de mire földet ért, a lány karjai már szorosan a másik nyaka köré fonódtak, és a létező legközelebb húzta magához a férfit. Ez volt az a tipikus érzés, ami elől akarva sem menekülhetett volna, és ez volt az a személy, akit akkor sem tudott volna elfelejteni, ha örökké él.
Elena egész testében remegett, ahogy kiváltak a csókból, és úgy kapott levegő után, mintha attól félne, hogy elfogy. Az agya zsibbadt és nem volt képes józan gondolkodásra, a szemei pedig ahogy lassan kinyíltak, a fény már beborította a nappalit, de minden világosság sem lett volna rá képes, hogy elnyomja a vele szemben álló férfi türkizkék pillantását. A keze óvatosan végigsimított a másik arcán, majd az ajkain, és nem volt képes többre, csak elmosolyodni. Ez tényleg ő volt, nem csak képzelődött. Damon.
- Visszajöttél - bökte ki elhaló hangon Elena, mire Damon arcára kaján mosoly ült, és az ajkaihoz húzva Elena kezét, nyomott egy puha csókot a lány tenyerébe, mielőtt válaszolt volna.
- Látom pont időben.
Ez nagyon aranyos befejezés volt. :) Nekem iszonyatosan hiányzni fog, az hogy olvashatom Damon és Elena szerelmes pillanatait. Már csak abban reménykedek, hogy a sorozatban téged követnek majd. :D Így nagyon tetszene a vége. ;)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm! Egy élmény volt.